2014. november 23., vasárnap

Olvasási szokások kérdezz-felelek


Tavaly annyira élveztük évkezdéskor az interjúkészítést, hogy úgy döntöttünk, idén is csinálunk valami hasonlót, és kitöltünk egy kis kérdőívet az olvasással kapcsolatban. Mikor, hogyan, hol, és hasonlók. :)


1. Van kedvenc helyed, időpontod az olvasásra?

Lanatie: Tulajdonképpen nem igazán van kedvencem, inkább olyan körülmények vannak, amik mellett jobban szeretek olvasni. Ilyen például a csend, a babzsákfotel és a halaszthatatlan teendők hiánya. :)

Kerol: Általában este, elalvás előtt szoktam olvasni, de akkor mindig. Ha hajnali három van, akkor is. Begubózom a paplan alá, fogok egy jó könyvet és olvasok. Ezen kívül az üresjáratokat szoktam olvasással kitölteni, például, ha mennem kell valahová, de túl korai lenne elindulni, vagy éppen kész az ebéd, de a rizsre még várni kell öt percet. :)

WildWorld: Gyerekként rászoktattak arra, hogy (hason) fekve olvassak főleg, mert tartáshibám volt, és ez volt még a legkevésbé káros testtartás, úgyhogy most is szeretek ágyon heverészve olvasni. Időpontot tekintve nincsenek preferenciáim, de az biztos, hogy az alvás előtti olvasás sérthetetlen... és néha előfordul könyv miatti éjszakázás is.

2. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz a könyvben? Elfogadható számodra, hogy leteszed a könyvet lefordítva, vagy behajtod a papír sarkát?

Lanatie: Van egy rakás könyvjelzőm, azok közül szoktam válogatni, mi illik a hangulatomhoz vagy a könyvhöz szerintem leginkább. Az előfordul, hogy lefordítva leteszem a könyvet, bár csak ideiglenesen, rendszerint amíg megfelelő könyvjelzőt keresek, viszont a sarkok behajtogatásától sikítófrászt kapok.

Kerol: Igazi könyvjelzőm egy darab van, amit Laharától kaptam, de nekem bármi könyvjelző. Legutóbb csokipapírt használtam, most éppen egy radírgumi csomagolása van soron. Ritkán teszem le lefordítva a könyvet, ha mégis, akkor csak pár perce, amíg hozok egy teát vagy csokit. Behajtani a papír sarkát? Soha!

WildWorld: Általában könyvjelzőt használok, kedvenceim a mágnesesek, amik nagyon praktikusak táskában cipeléshez vagy utazás közbeni olvasáshoz. Régebben papírzsebkendőt használtam helyettük, erről valahogy leszoktam. A könyvet sosem fordítom le, mert az rongálja a gerincét, és még ránéznem is rosszul esik egy lefordított könyvre, viszont néha előfordul, hogy idézetjelölés céljából nincs kedvem post-itet előszedni, és egy icipicit behajtom a lap sarkát.

3. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?

Lanatie: Szeretem, ha be tudom fejezni a fejezetet, de mivel elég gyakran olvasok olyan helyzetekben, ahol egyik pillanatról a másikra kell eltenni a könyvet, nem szokott problémát okozni, ha a történések kellős közepén kényszerülök megválni tőle. Azért az adott mondatot mindig befejezem. :D

Kerol: Alapvetően szeretem befejezni a fejezeteket, de ha nem jut rá időm, legalább a bekezdést. Nem szeretem csak úgy, az oldal közepén abbahagyni az olvasást, ezért marad sokszor könyv az előszobában, mert indulás előtt kihasználom az utolsó perceket is.

WildWorld: Gyakran megzavarnak olvasás közben, és ilyenkor kénytelen vagyok akár mondat közepén is abbahagyni a könyvet. Egyébként nekem a fejezet vége kevésbé működik, mert persze általában a fejezetnek izgalmas vége van, és akkor jön a „csak még egyet” effektus. Nekem az sokkal jobban bevált, hogy amikor éppen elmúlt az olvashatnékom, leteszem a könyvet, ahol épp tartok.

4. Szoktál enni vagy inni olvasás közben? Ha igen, mit?

Lanatie: Nagy ritkán kekszet, teasüteményt, ilyesmiket szoktam enni, de többségében nem szeretek, mert utána mindig alig tudok lapozni egy-egy tiszta ujjammal, a végén pedig úgyis megadom magam, és feltápászkodom kezet mosni, ami meg kizökkent az olvasásból. Inni teát szoktam közben, de csak ha asztalnál olvasok, mert sajnos a fotelnek és az ágynak nincs külön pohártartója.

Kerol: Csokit szoktam majszolni néha, meg esetleg teát inni, de alapvetően nem jellemző. Ha tele van a kezem, nehéz lapozni, attól meg rosszul vagyok, ha leeszem a könyvet.

WildWorld: Nem gyakran, de az sem állítom, hogy sosem fordult elő. Sütit vagy csokit ettem, amikor ettem (különösen idegesítő, ha a morzsa bemegy a lapok közé, grr). Inni, amit éppen iszom: gyümölcslé, tea, víz...

5. Tudsz multitaskingolni? Hallgatsz zenét vagy nézel TV-t olvasás közben?

Lanatie: Tudok multitaskingolni, csak nem olvasás közben. :D TV-t amúgy is ritkán nézek, az olvasmányom meg mindenképp érdekesebb, szóval nem látom értelmét akármilyen kevés figyelmet is fordítani a TV-re közben. Zenét pedig azért nem hallgatok, mert jobban szeretem magamban elképzelni a történésekhez esetlegesen illő aláfestő zenét, zörejeket, környezetet, pláne ha még a szerző esetleg említést is tesz róla.

Kerol: Tudok multitaskingolni, de olvasás közben nem szeretek. Zenét szinte sosem hallgatok , de az előfordul, hogy megy a TV, mikor olvasok, bár nem azért, hogy nézzem, csak, hogy zörögjön valami. Ha igazán belemerülök a könyve, akkor viszont fogalmam sincs, hogy mi történik az éppen aktuális műsorban.

WildWorld: Ezzel is úgy vagyok, mint az előzővel: nem szokásom, de néha előfordul. Mivel nekem a TV általában csak háttérzaj (kivéve, ha egy konkrét műsor kedvéért kapcsolom be), ezért simán elmehet mellettem, amikor olvasok, ugyanígy a zene is. Nem zavar, de direkt nem kapcsolom be egyiket sem, akkor van ilyen, ha nem tudok dönteni, hogy épp melyiket csináljam.

6. Egyszerre mindig csak egy könyvet olvasol, vagy többe is belekezdesz?

Lanatie: Általában két könyvet olvasok, az egyik az épp aktuális regény, a másik valamiféle önfejlesztő, kommunikációt segítő vagy hasonló könyv, amit a férjemmel közösen olvasunk minden részletet aprólékosan megvitatva, nagyon-nagyon lassan haladva. Szóval utóbbi esetén van, hogy egy könyvet képesek vagyunk több mint egy évig olvasni. Nagy ritkán becsúszik egy-egy harmadik elkezdett könyv is, ami abból adódik, hogy az aktuális regény valamiért nem kötött le, nem jó időben olvastam, vagy nem tudom eldönteni, végigolvassam-e egyáltalán, és ideiglenesen félreteszem, míg kitalálom.

Kerol: Alapvetően egyszerre egy könyvet szeretek olvasni, és mellette valami újságot, magazint. Nagyon ritkán kezdek bele második könyvbe, mert sokszor összekeverem a szereplőket és akkor nem értem a sztorit.

WildWorld: Többet olvasok egyszerre... adott esetben jó sokat is. :D A magammal szemben állított követelmény, hogy molyon ne legyen tíz olvasott könyvnél több, ha ez előáll, akkor megpróbálok pár félrerakottat befejezni, most például épp itt tartok. Van egy „fő könyv”, amivel a leggyorsabban haladok, mellette bele-beleolvasok másba is, külön hangoskönyvet hallgatok futáshoz, és persze ott vannak a pihentetett könyvek is, amikről még nem döntöttem el, hogy félbehagyom-e.

7. Csak otthon olvasol, vagy bárhol, ahol lehetőség adódik?

Lanatie: Ha csak otthon olvasnék, valószínűleg egyik ismerősöm sem kételkedne abban, hogy dolgozni is járok. :D Szóval utóbbi: mindenhol, mindenkor, amikor és ahol csak lehet.

Kerol: Amióta e-bookom van, azóta máshol is olvasok, ugyanakkor, mióta autóm van, azóta leszűkült a „máshol olvasás” köre. Hivatalban, postán várakozás közben szoktam előkapni a könyvet, emiatt volt már, hogy hívták a számomat, és nem vettem észre, olyan bőszen olvastam. :)

WildWorld: Bárhol, ahol van tíz perc szabadidőm, amikor senki sem zargat (vagy akkor is, ha valaki zargat... a multitaskingolási képességem lehetővé teszi, hogy akkor is tudjak olvasni, ha valaki beszél hozzám). Ez újabban néha az egyetemi előadásokat is magában foglalja, ha nagyon nem köt le, akkor inkább olvasok picit, mint hogy elaludjak, bár erre nem kifejezetten vagyok büszke. XD

8. Hangosan olvasol, vagy mindig csak magadban?

Lanatie: Szinte sosem olvasok hangosan, kizárólag abban az esetben, amikor többen olvasunk egy könyvet. Ilyenek a korábban említett önfejlesztők, ilyen volt a Szent Johanna Gimi néhány kötete, amit hol anyának és húgomnak, hol a férjemnek olvastam fel, mert nem tudtuk eldönteni, ki kezdje az olvasást, és ilyen volt régebben a Harry Potter néhány kötete is, amiket öcsémnek olvastam fel.

Kerol: Hangosan szinte sosem olvasok könyvből. Újságból szoktam néha felolvasni a férjemnek egy-egy érdekes cikket. Érdekes, hogy ha hangosan olvasok, akkor kevésbé tudom elképzelni a történéseket.

WildWorld: Magamban. Ki olvas egyedül hangosan? :D Egyébként, ha van közönség, szeretek hangosan is olvasni, például a szüleimnek, amikor strandon vagyunk, mindig én olvasok, mert ők nem hoznak könyvet a napozáshoz, ellenben én mindig.

9. Szoktál előrelapozni a könyvekben?

Lanatie: Nem, nem szeretem spoilerezni magam, akármennyire is aggódok egy-egy szereplőért. Azt se szeretem épp ezért, amikor más spoilerez, és sokakkal ellentétben még költői kérdésként sem szoktam megfogalmazni azt, amire kíváncsi vagyok a folytatással kapcsolatban.

Kerol: Minden könyvet úgy kezdek, hogy elolvasom az utolsó mondatot. Emiatt lőttem már le magam előtt a poént. Nem tudom, hogy mi az oka, valamiért így alakult.

WildWorld: Nem szoktam előreolvasni, és beszélni se szeretek a könyvről mielőtt elolvastam, nagyon tudnak idegesíteni a spoilerek. Az viszont néha előfordul, hogy egy kicsit előrelapozok, ha nem köt le az aktuális szál, és tudni akarom, mikor térünk vissza a számomra érdekes részhez. Ilyenkor is igyekszem azért nem meglátni semmit.

10. Megtöröd a gerincet, vagy figyelsz rá, hogy olyan szép maradjon, mint új korában?

Lanatie: Nem szoktam finomkodni ilyen szinten a könyvekkel. Úgy olvasom, ahogy a legkényelmesebb és leghatékonyabb, ha megtörik a gerince, ha nem. Egyedül akkor bánok vele nagyon óvatosan, ha látom, hogy két olvasás után esélyes, hogy kiesik néhány lap.

Kerol: Igyekszem vigyázni a könyveimre, de sajnos vannak olyan gyenge kiadások, hogy a legnagyobb  óvatosság ellenére is kihullnak a végére a lapok a könyvből. :(

WildWorld: Én arról vagyok híres, hogy még egy gyengébb minőségű könyv is át tud menni kétszer-háromszor úgy a kezem között, hogy még mindig közel úgy néz ki, mint az új. Ehhez mondjuk nem teszek külön erőfeszítést, alapból nagyon gyengéden bánok a könyvekkel, úgy tűnik.

11. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kiborulsz magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Lanatie: Amennyiben ajándékba szánok egy könyvet, az elejébe szoktam írni néhány sort. Persze nem azért, hogy az illető ne adhassa tovább, ha nem tetszik neki, nem várom el, hogy tartogassa, egyszerűen csak hogy személyesebbé tegyem egy kicsit az ajándékot. A könyvbe, lapszélre, sorok közé jegyzetelést és aláhúzást viszont nem szeretem, csak ha tankönyvről van szó.

Kerol: Nem, nem, nem! Még tankönyve sem írtam soha. Rosszul vagyok, ha valaki belefirkál a könyvbe, még ha ceruzával is. Jaaaaaaj!!

WildWorld: Fizikai fájdalmat okoz a gondolat is, hogy beleírjak, az ajándékkönyvekbe sem írok üzenetet, még a tankönyvekbe sem szívesen jegyzetelek. (Főleg a 10.000 Ft-os egyetemi tankönyvbe... hát felejtsenek el.)

12. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?

Lanatie: Elhajítani nem szoktam, de nagy lendülettel, erőteljesen ráhelyezni az asztallapra előfordul. :D Mondjuk annyira még a legidegesítőbb könyv se tudott felhúzni, hogy ne figyeljek közben arra, hogy még véletlenül se rongáljam meg.

Kerol: Nem szoktam elhajigálni a könyveket, inkább elhajítom helyette a párnát! :) Ha pedig azért idegesítő a regény, mert nagyon-nagyon rossz, akkor inkább elrejtem jól a polc mélyére.

WildWorld: Könyvet nem hajigálunk. Legfeljebb megfenyegetjük vele, ha komolyan rászolgált. :D Olyan többször is előfordult, és különösen rossz volt, amikor e-könyvnél történt, mert az olvasómat nem vághatom a falhoz, kár is róla álmodozni.

13. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Lanatie: Bran-szótárat használok, az mindig kéznél van. :D Ez annyit tesz, hogy megkérdezem a férjem, és ha ő se tudja a jelentését, rendszerint nem szükséges rákeresnem, mert zavarja, hogy nem tudja, ezért rákeres helyettem. Ha pedig valamiért még sincs a közelemben, és a szövegkörnyezetből se tudom nagyjából kikövetkeztetni, akkor igen, rákeresek, mielőtt elfelejteném, mi volt az. :)

Kerol: Attól függ, hogy rájövök-e a szövegkörnyezetből legalább a körülbelüli jelentésére. Ha viszont többször tér vissza a szó, és már nagyon idegesít, hogy nem értem, akkor rákeresek.

WildWorld: Szerencsére magyar nyelvű könyvekben aránylag ritkán van olyan szó, amit nem ismerek. :D Viccen kívül: nem szoktam megnézni az ismeretlen szavakat, mert az rontaná az olvasás élményét, ha leállnék keresgélni. Ha többször előfordul és fontosnak tűnik, vagy tényleg nagyon nem értem, hogy mi van, akkor esetleg kikeresem.

14. E-könyv vagy a jó öreg papír?

Lanatie: Mindkettő jöhet. Szeretem papíralapon olvasni a könyveket, de nem igénylem feltétlenül, nagyon jól megvagyok az e-bookokkal is. Viszont ha egy könyv, amit e-bookban olvastam, tetszett, azért jó a polcomon tudni előbb-utóbb.

Kerol: Mindkettő. Amíg nem volt e-bookom, soszor jártam úgy, hogy megvettem egy könyvet, mert nem volt bent a könyvtárban, de nagyon szerettem volna elolvasni, aztán mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és azóta is a polcon porosodik. Az e-book azért is kedvenc, mert nem kell újabb és újabb könyvespolcokat csináltatni. :)

WildWorld: Mindkettőnek megvannak a maga előnyei, én személy szerint nem vagyok elfogult híve egyiknek sem. Bár tény, hogy az e-könyvet inkább kiegészítésnek használom, mert abszolút nem csillapítja a könyvvásárlás iránt érzett olthatatlan vágyamat.

15. Hogyan rendszerezed a polcon a könyveidet?

Lanatie: Nagyjából nagyobb kategóriákba próbálom őket rendezni. Jelenleg legalul vannak a mesekönyvek, fölöttük az ismeretterjesztők, afölött a vastagabb fantasyk, utána jön egy vegyes szórakoztató irodalom polc, utána a mangák és az önfejlesztő könyvek, végül a szakmai könyvek az angol nyelvű kötetek és a szépirodalmi művek. Utóbbi három így egy sorban, mert ezekből nincs túl sok. És van még egy teljes üres polcom a legtetején.

Kerol: Most egyelőre megpróbáltam téma szerint rendszerezni a könyveket, de mivel nemrég költöztünk, ezért még sok könyv van dobozban, szóval valószínűleg ha lesz helyem és mindent kipakolok, akkor felborul a rendszer. Tervben van, hogy ábécé szerint rendszerezzek, de az elég nagy meló lenne, szóval várat még magára a dolog.

WildWorld: Az olvasatlan könyvek vásárlás szerint időrendben vannak, az olvasottak olvasás szerint időrendben, plusz sorozatok, adott szerző művei egyben vannak, ezen kívül praktikussági szempontokat (méret) veszek figyelembe.


Ha tetszett nektek a kérdőív, akkor ne fogjátok vissza magatokat, várjuk a ti válaszaitokat is!

6 megjegyzés:

  1. En is megcsinaltam, igy hajnali 1 korul... :D

    http://kaen-sezera.livejournal.com/186432.html

    VálaszTörlés
  2. Jézusom, az utolsó mondattal kezdeni egy könyvet?!? :D

    VálaszTörlés
  3. Az utolso mondatot en is neztem. xD Az enyem amugy mindig hasonlo valakiehez, az egyetlen nagyobb kulonbseg a 2-es kerdesnel van, ahol en altalaban szimplan megjegyzem, hol tartok. xD Ja meg a 14-es, en minden szempontbol jobban szeretem a kindle-t. :3

    VálaszTörlés
  4. http://vesztetteden.tumblr.com/post/103561444646/olvasasi-szokasok
    Én is kitöltöttem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok a hasonlo valaszunk, bar az tok fura, hogy zenere olvasol. :D Nem vonja el a figyelmedet a zene? Foleg, ha dalszoveg is van?

      Egyebkent meg Laura mint tul szabalykoveto??? :P :D

      Törlés
  5. Hú, ez az utolsó mondatos dolog nekem nem tűnt ennyire bizarrnak! :) Bár tény, hogy lőttem már így le poént (pl. az Abigélben pont az utolsó mondat fedi fel, hogy ki is Abigél). Lehet, h kellene csinálnom egy utolsó mondatok gyűjteményt? :)

    VálaszTörlés