2014. december 4., csütörtök

John Ajvide Lindqvist : Hívj be! (by MiraRita)

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! (Engedj be!)Kezdetben senki nem veszi észre, hogy a felfoghatatlan megjelent Blackebergben.

1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni.
Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele.
Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról. John Ajvide Lindqvist maga is Blackebergben nőtt fel, később bűvészként, színpadi humoristaként és forgatókönyvíróként tevékenykedett. Az Engedj be! az első könyve.

Vélemény:

Szerettem ezt a könyvet, DE az író vagy kattant, vagy mély depresszióval küzd, mert itt aztán semmi pozitívum, semmi rózsaszín köd, semmi, csak a nyomorúság, a magány. Iszonyatosan komor, nyomasztó a hangulata. Szemrebbenés nélkül vágja a kedves olvasó arcába, hogy az élet szar, ami jó, az is csak annak tűnik, és amúgy is elmúlik. 
Van itt minden, ami bűn, ami rossz: prostitúció, pedofília, alkoholizmus, nemi erőszak, droghasználat.

Több szemszögből írja le a történetet (még egy mókus szemével is láthatunk egy kicsit), így a mellékszereplők életébe is betekintést nyerünk, így lesz filmszerű, és talán még nyomasztóbb is.

Az egyetlen szál ami egy kis reménnyel tölthet el minket, az Eli és Oscar kapcsolata, a tiszta, feltétel nélküli szeretet, és elfogadás. 

Oskar átlagos gyerek, leszámítva, hogy minden reggel szorongva indul az iskolába, mert a társai verik, megalázzák, és jön Eli, akiben végre megbízhat, aki ráveszi, hogy álljon ki magáért, hogy igenis üssön vissza, és ne hagyja magát. Olyannyira megkedveli Eli-t, hogy azt is képes elfogadni, hogy igazából vámpír. 

Itt nincs semmilyen fantasy magyarázata a vámpírizmusnak, nincs semmi misztikum, vért kell innia, hogy életben maradjon és ennyi. Ebben segített neki Hakan, a pedofil öregember, akit valami perverz vonzalom fűz Eli-hez, meg általában a kisfiúkhoz. Hakan szerez neki vért, ami balul sül el, így rögtön kikiáltják rituális gyilkosnak. Aztán mikor elkapják, megcsonkítja magát, hogy ne ismerjék fel, ezzel is védve Eli-t. 

Nincs különösebb vérengzés, mint amit egy vámpírregénytől várna az ember. Van néhány véresebb rész, de alapjában véve ez a legkevésbé kiborító része a könyvnek. Ami keményebb vérengzés, az az amúgy már halott Hakan lemészárlása, és a vége, mikor Eli megmenti Oscart. Szóval a 18-as karikát nem emiatt a rész miatt kapta. Egyértelműen a lélekgyilkos, komor, elkeserítő hangvétel miatt. Nem való mindenkinek, aki egy átlagos vámpírregényre vágyik, meg rózsaszín ködre, az inkább tegye vissza a polcra, mert ez nem az. 

Összességében szerettem, visszagondolva, megemésztve, nagy kedvencem lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése