2015. november 22., vasárnap

Statisztika 3.0


A több éves hagyománynak megfelelően idén is készítettünk statisztikát mindazon adatokból, amiket ki tudtunk szipkázni a listáitokból, mert... a statisztikák mindig érdekesek. Íme:

Fiú-lány arány:
Továbbra is elmondhatjuk, hogy a házimunka és a gobelinhímzés mellett a Párbaj is nőuralommal rendelkező terep. A sok bátor leányzó mellett mindössze 3 hős lovag vágott bele a viadalba, ami az 54 jelentkezőnek mindössze 5,5%-a, ez egy picit rosszabb még a tavalyi 7%-nál is. Hajrá, uraim, legyen a teljesítők között jobb az arány!

Blog vs. E-mail:
A tavalyihoz hasonlóan ismételten többen éltek az e-mailben küldés lehetőségével. 9-en választották ezt a verziót, ami az összes jelentkező ~11%-át jelenti; ez 4%-kal kevesebb, mint legutóbb. A blogos megoldás mellett 45-en tették le a voksukat. Volt, aki jelezte, hogy bár megpróbálkozik a bloggal, de később, ha mégsem válik be számára, marad mégis az e-mailes küldésnél, és olyan is akadt, aki ugyan blogon fogja vezetni a naplóit, ám biztosított minket róla, hogy a Párbaj vége előtt e-mailben is elküldi őket egyszerűsített formában, hogy a teljesítők közös dokumentumába a megfelelő képmennyiséggel kerüljön.

Listák:
Szokás szerint kíváncsiak voltunk arra is, milyen listákkal indultatok a versenyen. El kell mondanunk, idén is sokan bátrak voltak, hiszen a legtöbben 11 könyves listával indultak (26 -48%), második helyen a 7 könyves listások (15 – 28%) állnak. Az új lehetőségre, a molymenüre kicsit félve vállalkoztatok, de azért az is több molyocska fantáziáját megragadta, összesen 13-an készítettetek menüs listát. (A menü – 11 könyv: 9, 17%; B menü – 7 könyv – 4, 7%). Összesített arányban amúgy ismét nem változott a 11 könyvet vállalók száma (41 – 75%) a 7 könyvet vállalókhoz képest (14 – 25%).

Olvasott könyvek nyelve:
Idén A és B listát együttvéve, de a Jokereket nem számolva 872 könyvet vettetek fel a Könyvmoly Párbaj listáitokra. Ebből 787 magyar és 82 angol nyelvű kötet. Az angol kötetek közül 43 db szerepel A listákon, míg 39 B listákon. A legtöbb idegen nyelvű kötetet bevállalók ezúttal Nick és Ginny voltak, akik fejenként 14-14 angol művet írtak fel - Nick 9-et az A listára, 5-öt a B-re, míg Ginny 8-at az A listára, 6-ot a B-re. Ezúttal is voltak különleges választások: anaamphetamin - ugyan csak B listára, de - felvett a Párbajos könyvek közé egy magyar-angol kétnyelvű kötetet, nicolekitti egy olasz művel indította az A listáját, míg Nalina becsempészett egy spanyol nyelvűt a B listájára. Fontos megemlíteni, hogy a Jokereket az olvasott könyvek nyelve esetén azoknál sem vettük figyelembe, akik esetleg előre megadták, hisz ezek menet közben még változhatnak, így nem adnának hiteles eredményt.

Legnépszerűbb író
Idén nagyon szoros volt a verseny a legnépszerűbb író címért, de végül sok kicsi és nagy varázsló kedvence, J.K Rowling került ki győztesen, aki 8 párbajozó listájára került fel összesen 9 könyvvel, ez az 518 könyv 1,7%-a. Szorosan mögötte versengenek a második helyért Neil Gaiman, aki 7 listán szerepel, összesen 8 könyvvel, valamint Dan Wells és a tavalyi harmadik helyezett, James Dashner is, akiket szintén nyolcan fognak olvasni az idén. A harmadik helyezett Rick Yancey, a népszerű YA-szerző, akit az idei versenyben 7 párbajozó tett listára.

A tavalyi győztes, Stephen King idén a negyedik helyre csúszott vissza, öten tették listára, közülük Tekla mindjárt két könyvet is választott tőle. A tavaly szintén népszerű John Greent szintén öten, Jodi Picoult-t viszont csak  hárman választották összesen négy könyvvel.

Legnépszerűbb könyv:
Néztük azt is, melyik regényt hányszor tettétek listára. Idén magasan Rick Yancey YA regénye Az ötödik hullám nyert (összesen hétszer került listára), nyilván az érdeklődésnek lehet némi köze a januárban debütáló filmadaptációhoz is. A dobogó második fokát Andy Weir népszerű, idén mozivászonra került sci-fije, A marsi foglalta el (5 listán szerepel), a harmadik pedig a szintén idén filmadaptációt kapott Tűzpróba James Dashnertől (4 lista). Ez a regény tavaly is harmadik volt, bár akkor ehhez a teljesítményhez elég volt eggyel kevesebb beválogatás is.

B lista
A párbajozók nagy része idén is bebiztosította magát a győzelemre! Az 54 könyvmoly közül mindössze 9-en nem készítettek B listát, ez a versenyzők 16,6%-a. Az okok között most leginkább az szerepelt, hogy mindenki olyan könyvet választott, ami már rég várólistán, és idén tutibiztos elolvassa.


Szokás szerint várjuk a véleményeteket kommentben, illetve ha van valami kreatív javaslat, milyen statisztikákat szeretnétek még, akkor se fogjátok vissza magatokat! :)

Lanatie, Kerol & WildWorld

2015. november 13., péntek

Frédérique Deghelt - Valaki másnak az élete (by RitaMira)

Frédérique Deghelt -  Valaki másnak az élete

Fülszöveg:
 1998. május 12. Marie huszonöt éves, barátaival új állását ünnepli egy étteremben, itt találkozik a jóképű, félig orosz, félig argentin Pablóval. Amikor másnap reggel egy átszerelmeskedett éjszaka után felébred, a naptár 2000. május 12-t mutat, Pablo a férje és három gyermekük van. Marie-nak az elmúlt tizenkét évről egyetlen emléke sincs, minden kitörlődött a tudatából, ami a Pablóval töltött első éjszaka óta történt vele. A fejében ő még mindig az a 25 éves, független gondolkodású lány, aki tegnap tizenkét évvel ezelőtt? volt. Úgy dönt, amnéziájáról nem árul el semmit a férjének és a környezetének, hanem titokban nyomozni kezd saját maga és az elveszett idő után. De hogyan rakhatja össze a kirakós darabkáit úgy, hogy közben senki ne gyanítson semmit, senki ne tartsa őrültnek? Hogyan álljon helyt a mindennapokban, amikor úgy érzi, valaki másnak az életét éli? Ahhoz, hogy újra birtokba vegye a múltat és kiderítse az emlékezetkiesés okát, alaposan meg kell ismernie valakit: önmagát.

Véletlenül akadtam rá erre a könyvre, mint oly sok másikra. Szimpatikus volt a borító, hát elolvastam a fülszöveget, és rögtön tudtam, hogy ezt érdemes lesz elolvasni. Aztán arra jutottam, miért is ne kezdeném ezzel a listát.

Az alapötlet nagyon jó, a történet magával ragadó, elgondolkodtató. Nem igazán értem, mit keres thriller kategóriában, inkább nevezném lélektaninak. Talán inkább azoknak ajánlanám, akik párkapcsolatban élnek, főleg ha hosszabb kapcsolatban, talán ők jobban átérzik a történet mondanivalóját. Nem éppen tipikus, de ékes példája, hogy mi mindenre vagyunk képesek szeretetből, szerelemből.

„Felejtés”: „Elveszíteni valakinek, valaminek az emlékét, elmulasztani valami szokásosat, rendszereset. Az emlékezet kihagyása. Felejteni azt is jelenti, megbocsátani.”

Elgondolkoztam, vajon én hogy reagálnék hasonló helyzetben. Mihez kezdenék, ha felébredve arra eszmélnék, hogy kiesett 12 év, viszont van 3 gyermekem? Hogy tudnék megbirkózni a mindennapokkal? Teljesen higgadtan tudnám-e kezelni a helyzetet, mint Marie, vagy kiborulnék, és rögtön kitálalnék? Elképesztő a hősnő önuralma, higgadtsága, az a nyugalom, amivel felfedezi az elfelejtett életét, a gyermekeit, a szerelmét. És mikor felfedezi - segítséggel ugyan - életének egyes részleteit, és  egyre közelebb kerül a megoldáshoz, felejtésének okához, sőt, mikor végül kiderül, mi volt a sokk, aminek hatására „törlődött” az élete, még akkor is az járt a fejében, hogy élni tovább a jelenben, és boldognak lenni a férjével, a családjával. Nem mindenki lenne erre képes, sőt, kevesen lennének erre képesek.


Azt gondolom, mindenképpen érdemes elolvasni, én legalábbis nem bántam meg. Rengeteget adott ez a könyv. Ajánlom mindenkinek J

2015. november 8., vasárnap

Karácsonyi ajándékozás

Kedves Párbajozók!

Így november táján lassacskán mindenkit elkezdenek foglalkoztatni az ünnepek. Lassacskán mindenki elkészíti, előveszi, leporolja az adventi koszorút, leltárba veszi a karácsonyi dekorációt, és persze lázas gondolkodásba kezd az ajándékokat illetően. Ezzel párhuzamosan pedig a különböző fórumokon, klubokban és persze az iskolákban megkezdődik az az eseménysorozat, ami néhány papírcetlivel indul, és csinos, szeretettel összeállított csomagocskákban végződik, a legtöbben pedig csak úgy ismerik: „karácsonyi húzás”.


A karácsonyi húzásnak számtalan előnye van. Azon túl, hogy a maga titokzatosságával hozzájárul a karácsonyi hangulat fokozódásához, remek lehetőséget nyújt a közösség tagjainak összekovácsolására, és persze az ajándékozástól mindenki egy picikét jobb embernek érzi magát.

A tavalyihoz hasonlóan úgy döntöttünk, idén sem maradhatunk ki ebből a szép hagyományból. Ezennel meghirdetjük tehát a Könyvmoly Párbaj második karácsonyi könyvajándékozását!

Az ajándékozás menete a szokásokhoz híven a következő lesz:

1. Jelentkezés – E-mailben várjuk a lelkes ajándékozni vágyókat a konyvmolyparbaj@gmail.com címen. Minden jelentkezőtől szeretnénk kérni az alábbi adatokat:
  • Teljes név + nicknév
  • Postacím
  • Legalább 5 könyvből álló kívánságlista
2. Sorsolás – Ekkor a szokásos cetlis megoldással mindenkinek kihúzzuk, kit kell megajándékoznia. A megfelelő neveket, címeket és listákat mindenkinek elküldjük e-mailben.
3. Ajándékozás – A kapott partnernek mindenki összeállítja az ajándékcsomagot, amiben a kívánságlistájáról legalább egy könyvnek lennie kell, a többit rátok bízzuk.
4. Visszajelzés – A csomag érkezését minden ajándékozott jelzi nekünk vagy közvetlenül az ajándékozónak.
5. Örvendezés – Nem szorul magyarázatra. :)

Fontos: A kívánságlistákon 5-nél lehet több könyv, de kevesebb ne, hogy az ajándékozónak is adjunk lehetőséget a válogatásra, és persze megmaradjon a meglepetés ereje. A csomagba az ajándékozó ettől függetlenül nem csak könyvet tehet, bármilyen plusz aprósággal meglepheti az ajándékozottját.

A jelentkezés december 4. 23:59-ig tart, a neveket még hétvégén mindenki megkapja majd e-mailben. Kérjük, a csomagokat legkésőbb dec. 18-ig adjátok fel, hogy lehetőleg még karácsony előtt megérkezzenek!

Lanatie, Kerol és WildWorld

(U.i.: Elnézést a copy paste miatt, de a tavalyi leírás túl jól sikerült ahhoz, hogy átírjuk. :D)